Ugrás a fő tartalomra

Táncolj, avagy fejezd ki így önmagad

Mindenkinek szüksége van egy hobbira, ahol kiteljesedhet, amit művelve megfeledkezhet a gondokról. Ez szinte elengedhetetlen része az emberi életnek, hiszen mindannyian mások vagyunk, így más-más elfoglaltságra van szükségünk ahhoz, hogy megéljük önmagunkat. Interjúalanyom Oláh Erika, aki évek óta hobbi-szerűen táncol, vele beszélgettem.

Hány éve ejtett rabul a tánc szeretete?

Még belegondolni is furcsa, de idén lesz 10 éve, hogy táncolok.

Milyen stílust táncolsz?

Főként hip-hopot, de vannak benne más elemek is.

Miért kezdtél el táncolni?

Vicces, de kicsi koromban láttam a tévében táncosokat és akkor nagyon megtetszett az egész, ezért addig rágtam anyukám fülét, amíg be nem íratott egy táncstúdióba.

Azt mondtad 10 éve táncolsz, akkor lehettél olyan négy-öt éves. Mostanra biztosan körvonalazódott már benned, hogy mit jelent neked a tánc.

Közhelyesen fog hangzani, de ha táncolok szabad lehetek. Ilyenkor megszűnik minden, csak én vagyok és a zene. Tökéletes harmónia. Ilyenkor adom ki magamból a feszültséget, intenzívebben élem meg az érzelmeimet.

Meddig szeretnéd folytatni?

Ezen még nem gondolkoztam, de azt mondom, amíg csak lehetőségem van rá.

Vannak távlati céljaid a tánccal kapcsolatban?

Nem igazán, inkább csak hobbiként űzöm, de persze sosem lehet tudni.

Elárulod nekem, hogy hol lehet benneteket megtalálni, és hogy mi a neve a stúdiónak?
Persze. Lolita Mozgásstúdió és Püspökladányban működünk.

Ha már itt tartunk. Ha valaki kedvet kapna, hogy beiratkozzon, milyen követelményeknek kell megfelelnie?

Szeresse a táncot és ne hagyja ki a próbákat. Egyébként mindenki jöhet, 4 éves kortól. Felső korhatár nincs. Több csoport van, egy csoportban általában 40-en vagyunk, de ez változó.

Főként fiúk, vagy lányok járnak?

Többnyire lányok, de van néhány lelkes fiú tagunk is.

Vannak rivalizálások a csapatban, vagy örök barátságok?

Rivalizálás mindenhol van, de inkább azt mondom, hogy mindenki mindenkivel jóban van.

Voltak már komolyabb fellépéseitek?

Szerencsére egyre többet hívnak minket, már nem csak a környékről, hanem a távoli településekről is. Legutóbb a Pocsaji Falunapon vettünk részt a csapatommal, de a „nagyokat” hívták már a Balatonra is fellépni.

Erika, köszönöm szépen és további sok sikert a tánchoz.

Én köszönöm.  

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5 fantasy sorozat, amire rá kell függnöd

1. Shadowhunters  Cassandra Clare Mortal Instruments címet viselő regénysorozatából több-kevesebb sikerrel film is készült, mely az első regényt, a City of Bones-t, avagy a  Csontvárost hivatott feldolgozni. A csúfos bukás után egy ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk arról, hogy viszontláthatjuk kedvenc árnyvadászainkat a képernyőn, a Freefrom (leánykori nevén abc family) csatorna jóvoltából azonban mégis csak találkozhatunk velük. A szereposztás teljesen új, és véleményem szerint sokkal jobb, mint a City of Bones-é volt, ráadásul a történet is kapott olyan kiegészítő elemeket, melyek a regényben nem voltak ugyan benne, de egy sorozatnál teljes mértékben megengedhetőek, ráadásul így sokkal látványosabbra és akció-dúsabbra sikeredhetnek a részek, és még a könyvek rajongóit is érhetik kisebb-nagyobb meglepetések. A Shadowhunters minden bizonnyal 2016 egyik legnagyobbat szóló sorozata lesz azok számára, akik képesek elfogadni, hogy a filmes változat mindig eltér egy picit ( jelen

A démon és a gyilkos második részlet

Próbáltam közelebb férkőzni a bámulat tárgyához, de az emberek olyan masszív sorfallá préselődtek össze a Higgins ház előtt, hogy ez lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Jaden szorosan állt mögöttem, s hiába volt jóval magasabb nálam, biztos voltam benne, hogy ő sem tudja kisilabizálni, hogy mi történt. Habár a szemeimen keresztül nem szerezhettem használható információkat, a füleim nem hagytak cserben. A jajveszékelések, a sikítások és egy asszony szívfacsaróan keserves sírása arra engedett következtetni, hogy valamiféle baleset történhetett. Talán gázmérgezés, vagy hasonló. –         Nem látok semmit – fordultam bosszúsan Jaden felé. –         Húzzunk innen! – utasított, anélkül, hogy reagált volna a bosszankodásomra. Nem mozdultam. Nem akartam menni. A kíváncsiságom képtelen lett volna engedni, hogy akár egy lépéssel is távolabb kerüljek az esemény színhelyétől. –         Aubrey, kérlek! – mondta elgyötörten. Soha az életben nem szólt még így hozzám. Két szó volt csupán, de m

Kendőzetlenül, őszintén... Így született a könyvem, így születtem én

No! Csak rávettem magam, hogy megírjam ezt a posztot, habár még magam sem tudom, hogy mit szeretnék, pontosabban, hogy mit kellene írnom. Meglepő, de amint szétfutott a hír, hogy megjelent az első regényem, egyre többen keresnek fel azzal, hogy segítsek nekik elindulni az íróvá válás rögös útján. Segítenék én szívesen, ha tudnék biztos receptet. De, mivel ilyen tudás még véletlenül sincs a tarsolyomban, ezért inkább leírom, hogy én személy szerint hogyan csinálom. Nem fogok olyan klisékkel kezdeni, hogy olvass sokat. Erről már azt hiszem írtam ezen a blogon (vagy valamelyik másik blogom egészen biztosan) és ezt egyébként is tudja mindenki. Nem járja, ha valaki többet ír, mint olvas. Legalábbis, szerintem. Úgy gondoltam, hangzatos „így csináld” helyett, inkább írok magamról. Kendőzetlenül, őszintén… Szóval, hadd szóljon! Mikor elkezdtem írni a Kavargó Rózsaszirmok című regényemet, még 19 éves kis újságírótanonc voltam a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Imá