Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2012

Mindenszentek ünnepe

Sokan – tévesen – összekeverik a Mindenszentek napját a Halottak napjával, s a Halottak napját november 1.-ére teszik. Valójában azonban a Halottak napját megelőzi a Mindenszentek napja, melyet november elsején ünneplünk, ezt követi a november 2.-ai Halottak napja. A Mindenszentek a kelta Samhain ünnepéből ered. A kelták úgy hitték, hogy a halottak mindenszentek előestéjén vándorolnak a túlvilágra, s tartottak tőle, hogy az előző évben elhunytak bolyongó szellemei összezavarják az élők világát. Az emberek a szellemeknek ételt- és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék vándorlásukat a túlvilágra. Mikor a Római Birodalom elfoglalta Britanniát a római Feralia, azaz a holtak emléknapja összefonódott a kelta Samhain ünneppel. Később a hittérítők ezt az ünnepet egyeztették a keresztény Halottak napjával. Végül a Szentek Napjának ünnepnapja november elsejére került, eltávozott szeretteinkről pedig a november 2.-án tartandó Halottak napján emlékezünk meg.   Magyarországon – mint sok más eu…

A Halloween eredete

Töklámpások, szellemek és boszorkányok… Ezt a három dolgot meghallva a legtöbb embernek egy szó jut az eszébe: Halloween. De mi is ez a rémisztő, beöltözős ünnep valójában?
A Halloween elsősorban az angolszász országokban népszerű, de a globalizáció hatására mára már az egész világon elterjedt. Tévedés, hogy amerikai ünnepről lenne szó, hiszen a Halloween igazi jelentése a kelta hagyományokhoz, ezen belül a Samhain ünnephez köthető. A Samhain a kelták egyik legnagyobb ünnepe, melyet a Napisten tiszteletére rendeztek meg, ugyanakkor más természetvallásokban, mint például a Wiccaban is fontos, jeles ünnep. A Samhain október 31.-én sötétedéskor kezdődik és November 1.-én ér véget, ez a kelta újév első napja. A hiedelem szerint ilyenkor a világok közötti fátyol elvékonyodik, megnyílnak a tündérdombok s a túlvilági lelkek szabadon járhatnak a Földön. Az átjáró azonban nyitott mindkét világ lakóinak számára, így emberek is átkerülhetnek a túlvilágra, ilyen történetet mesél el például a Nera …