Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: október, 2011

Noszvajban az Év Pincészete

Az egri borvidékhez tartozó Noszvajon működő Thummerer Pincészet lett a 2011-es év pincészete.

Immár tizedik alkalommal ítélték oda a díjat a Magyar Borakadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Szőlő és Bortermelők Szövetsége által delegált 85 szakember szavazata alapján. Idén a Thummerer Pincészet kapta az elismerést. A pincészet alapítója, Thummerer Vilmos 1984 óta foglalkozik magánvállalkozóként szőlőtermesztéssel és 1992-ben vásárolta meg a pincészet jelenlegi telephelyét. Ma már közel 100 hektáron termeli a szőlőt, a kezdeti 7 hektárhoz képest. Valamennyi ültetvényt ő maga telepítette. A vállalkozás évente mintegy 350 ezer palack bort értékesít és emellett több mint 300 millió forintos árbevételt termel. Termékeik között megtalálhatóak a kisebb kategóriás, napi fogyasztásra szánt borok, valamint a több ezer forintos csúcsborok is.
A díjat szeptember 1-jén vette át Thummerer Vilmos tulajdonos.
(http://www.licium.hu/hirek/noszvajban-az-ev-pinceszete.html)

A torinói ló

Tarr Béla játékfilmje indulhat az idegennyelvű Oscar-díjért 2012-ben.

A döntést augusztus 31-én hozta meg az Oscar-díjra nevező magyar bizottság. A hivatalos nevezések közül az Amerikai Filmakadémia képviselői január végén választanak ki öt filmet, amelyek közül a legjobbnak ítélt február 26-án megkapja az aranyszobrot. A torinói ló világpremierje a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt februárban. Itt elnyerte a zsűri nagydíját és a filmkritikusok díját is, valamint közel harminc ország filmforgalmazója vásárolta meg. A filmet azóta több neves filmművészeti fórum is műsorára tűzte világszerte. Az alkotás észak-amerikai premierje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartják ezen a héten, míg az Egyesült Államokban a New York-i Filmfesztiválon lesz majd megtekinthető. A USA-ban a film rövidesen moziforgalmazásban is megjelenik. Az Oscar-díj szabályzata alapján, hazánk azon filmek közül nevezhetett egyet a kategóriába, amelyek 2010. október 1- 2011. szeptember 30. között jelentek meg …

Határtalan utazás

Kezdetét vette a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program, melynek részeként az első csoport szeptember 4-én indulhatott Erdélybe.

500 millió forintot különítettek el a programra az idei költségvetésben, ebből az összegből összesen 15.500 diák és pedagógus utazhat Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára vagy a Vajdaságba. A cél az, hogy a jelenlegi pályázati támogatás normatívvá váljon a jövőben. Répás Zsuzsanna, helyettes államtitkár elmondta, hogy az volt a terv, hogy a korábbi pilotprogramban résztvevő hatezres létszámot megduplázzák, és ez sikerült. Azt is jelezte, hogy az állami keretből kétféle utazást is támogatnak. Az általános iskola hetedik osztályosai elsősorban „felfedező utakra" mennek majd, megismerkednek a külhoni magyar területek jellegzetességeivel. Ugyanakkor az utak 97 százalékánál van olyan programelem, amely tartalmaz határon túli magyar fiatalokkal való találkozást is; ilyen utakra mintegy 12,5 ezren mennek - mondta Répás. A másik utazási típus, a pilotprogram…

Aranyfodrok

Megéreztem a talpammal az ősfű csodálatos gyengédségét. Úgy cirógatott, mint ahogy a titkos szeretőt szokás. 

(Részlet a szerző készülő regényéből)
A fű ugyanolyan nedves és selymes volt, mint mindig. Aztán eszembe jutott a kedvenc tavam. Egyszeriben fékezhetetlen vágyam támadt az iránt, hogy lássam. Szerettem volna teleszívni a bőrömet napsugárral, miközben a tó édes morajlását hallgatom. Biztos voltam benne, hogy át kell vágni az erdőn, ezért jobbra fordultam. Arra, amerre a misztikus rengeteg állt. Felrángattam magamra a zoknit és a cipőt, majd megiramodtam a széllel keringőző fák felé.

Sosem féltem ebben az erdőben. Kislány koromban gyakran játszottam benne, most mégis berágta a zsigereimbe magát a félelem alattomos kis férge. Nem tudtam volna megmondani mitől félek, mégis ha tehettem volna elkerülöm a festői szépségű zöld óriásokat. A tóhoz azonban ezt az egy utat ismertem, ezért összeszedtem a bátorságomat és vonakodva beléptem az ősöreg fák közzé. Ahogy egyre mélyebbre jutottam,…

Mindenki képes hinni

Minden ember hívő, csak van, aki nem tudja magáról.  

Gondoljunk csak bele. Személy szerint én már több embertől hallottam, hogy semmiben sem hisz, saját magán kívül. „Szegény lehet az életed"– hagytam rá, de nem bonyolódtam vitába. Mi értelme is lett volna, az emberek véleményét úgysem lehet akaratuk ellenére megváltoztatni. Még ha lehetne is, nem tisztességes. Mégis, különös módon ezek az emberek hányszor hazudtolták meg önmagukat. Ha valami baj történt a családban, ha beteg lett egy gyermek, ha hosszú utazás előtt álltak, ha szívügyeik voltak, ha valami fájt, vagy ha csak magányosak voltak, mind azt mondták: „Istenem, segíts".
Most akkor hogy is van ez, kérem szépen? Egyszer nem hisznek, aztán hisznek? Nem, ez nem ilyen egyszerű. Hogyan is lehetne az? Az ember alapjába véve lusta és önfejű. Sokkal kényelmesebb azt mondani: semmiben sem hiszek, csak azért, hogy ne kelljen valamit tennie a saját hite nevében, mint kijelenteni: igen, van hitem és annak megfelelően élek. Nem sz…

Élet a határszélen

Riport Pocsajról, ahol generációk élnek együtt, más-más érzésekkel szívükben, szebb jövőt és múltat álmodva maguknak. 

Vegyes érzelmekkel fogtam neki a riportomhoz, amit Pocsajról készítek. A gondolatok kavarogtak a fejemben, hiszen immár 20 éve élek ebben a községben, így, biztos voltam benne, hogy nehéz feladat elé nézek, ugyanis nem szerettem volna elfogultan írni a helyről, ahol lakom. Egy részről látom és megélem azt az életet, ami ebben a parányi községben folyik, másrészről – főként a tanulmányaim miatt – egyre inkább kívülállóként tekintek magamra, hiszen fokozatosan hónapról hónapra szakadok el attól az életformától, amit gyerekkorom óta megszoktam.

A szívem hevesen dobogott, mikor előbányásztam a zsebemből a telefonomat, hogy rögzítsem első interjúalanyom, Oláh Zsolt, pocsaji lakos véleményét, meglátásait, tapasztalatait. A szívem kalapálása egyre fokozódott. Nem amiatt, mert féltem és nem is azért, mert nem bíztam magamban, sokkal inkább vészesen igaznak és valósnak tűnt az…

Online profil

Azt mondják, napjainkra ellustultak az emberek. Valóban igaz lenne ez a megállapítás?

Igaz, a gépek sokat segítenek a mindennapi életben, de tényleg lustává váltunk volna, vagy csak egészen más dolgokra fordítunk energiát? Gondoljunk csak bele, a telefonunk (sokszor több is) folyton csörög. SMS-t kapunk, közben interneten valamelyik közösségi oldalon olvassuk az „üzenő fali" bejegyzésünket, miközben egy új lapon e-mailt írunk, a tálcán pedig villog az MSN, a Skype és kapjuk az üzenetet a barátainktól. Ehhez még hozzá jön a háttérzajként szóló tévé vagy rádió. Azaz, több az információ, mint amennyit képesek vagyunk befogadni és kezelni. Ide-oda kapkodunk, fél füllel a telefonon lógunk, miközben a facebook-profilunkon kommentáljuk a barátaink fotóit – még a végén megsértődik valamelyik, ha elmulasszuk ezt megtenni – közben pedig próbálunk válaszolni a tömérdek mennyiségű üzenetre is, ami a másodperc tört része alatt beérkezik. E közben kétségbeesetten gépeljük a szakdolgozatunkat, v…

A kamera lencséje mögött

Varga József hobbi-fotós a fotográfia rejtelmeibe kalauzol el bennünket. 

Ma már mindenki hódolhat a művészet eme válfajának, akár egy kisebb kategóriás fényképezőgéppel is. A fotózást a 20. század eleje óta tartják a hatodik művészeti ágnak, mégis azt mondhatjuk, hogy fénykorát napjainkban, a digitális korban éli. 

Minek a hatására kezdtél el a fényképészettel foglalkozni?


Mindig is lenyűgöztek a szép fotók, ahogy egy adott pillanatot megragad a fotós és ezt az érzést megpróbálja minél jobban átadni egy képen a szemlélőnek. Egyik barátomon keresztül ismerkedtem meg valakivel, aki pár éve komolyabban űzi ezt a hobbit és már több kiállítása is volt. Azt hiszem, igazán az ő művei láttán kezdett el jobban érdekelni ez a művészeti ág.

Milyen régóta űzöd ezt a hobbit?

Amióta van kamerás mobiltelefonom, azóta fotózgatom, mint ugyebár mindenki más. Egy szűk éve vásároltam egy "normális" gépet, amivel meg lehet örökíteni a sok bohóckodást, amit a haverokkal csinálunk. Körülbelül egy …

Az élet csodája

Van egy ajándék, amit csak az ember birtokolhat. Egy érzés, ami ha megtalálsz, mindent átértékelsz. 

A szerelem az élet értelme. Aki sosem volt szerelmes, nem tudja mit jelent igazán élni. Akinek nem volt soha beteljesült szerelme, nem tudja mi az élet. Mert mikor valaki szerelmes, minden más jelentéktelenné válik. Az igaz és viszonzott szerelem megóv a hibáktól, életcélokat ad, és megtanít arra, hogy egy másik embert boldoggá tegyél. És mi tudna nagyobb örömet okozni, mint látni a megcsillanó boldogságot annak a szemében, akiért mindent megadnál? Természetesen semmi.

A szerelem – minden bizonnyal – azért adatott meg nekünk, emberi lényeknek, hogy boldoggá tegyünk valakit. S a szeretett személy boldogsága az élet értelmének mágikus kulcsa. És igen, a szóbeszéd igaz: egyszer, csak egyetlen egyszer vagyunk szerelmesek az életben. Ez a szerelem azonban nem rajtunk áll. Belebolondulhatunk száz, meg száz emberbe, de semmi sem fogható ahhoz, mikor két szív egy ütemre dobban, mikor az ember …

Léteznek csodák

Sok ember nem hisz a csodákban: rohanó, technika uralta világunkban szinte kötelező reálisan látni az életet. 

Kötelességünk mindent egy megmagyarázható, számokkal leírható képletként felfogni, ahol mindennek megvan a maga értelme és a maga szerepe.

Igen, ez a 21. század. A túlzott tudás- és időhiány százada, amikor csak a reálisan körülírható dolgok foghatóak fel létezőnek. Ha mégis valami megmagyarázhatatlan, különös dolog történik, amit emberi ésszel nem tudunk felfogni, legyintünk és annyit mondunk: véletlen. De valóban az lenne? Puszta véletlen? A sors különös játéka?

Véletlen, ha egy rákos beteg meggyógyul, miután az orvosok lemondtak róla? Véletlen, ha egy terembe betoppanva megpillantunk valakit, aki majd életünk párja lesz? Véletlen talán az, amikor valaki túlél egy balesetet? Vagy akár véletlen, hogy fennmaradt egy őskori lelet, egy hajóroncs, vagy egy piramis? Nem, ezek nem véletlenek. Ezeket nevezzük csodának.

A kisgyermek még hisz a csodákban, lefekvés előtt a tündérkét s…

Búcsú a nyártól

Az élet egy körforgás. Mindennek van kezdete és vége... 

Kint ülök a teraszon. A lágy éjjeli szellő kacéran meghajolt a lehulló falevelek előtt, hogy egy utolsó táncra invitálja őket, mielőtt örökre eltűnnének, helyt adva újonnan érkező társaiknak. A félig megkopasztott cseresznyefa félelmetesen tárja ki vaskos karjait az ég felé és rútul integet a felhőrétegen sejtelmesen áthaladó holdsugaraknak.

A szél egyszer-egyszer felerősödik, bele túr a hajamba, időtlen kezével simogatja az arcomat, amíg utolsó keringőjét járja a falevél-néppel. A kedvenc, rózsaszín plédem mágikus palástként pihen a vállamon, némi meleget csempészve a hideg, őszi éjszakába. Csöndesen nézem a természet haláltusáját és közben arra gondolok, hogy ez a körforgás átjárja az egész életünket.

Születünk, alkotunk és meghalunk. Ez, csupán csak ez az oka, hogy hiszem és vallom, hogy sosem szabad feladnunk és meghátrálnunk. Ha az élet végtelen volna, nem lenne elérhetetlen cél. Ha az élet végtelen volna... ha végtelen vol…

Életünk útja

Az élet egy utazás. A célunkhoz vezető út változik csak, a vágyaink örökké ugyan azok maradnak. Az élet olyan, mint egy úthálózat. Vannak rövid és könnyen járható utak, és vannak kátyuk, megspékelve megannyi kereszteződéssel, hogy az életben való haladásunkat megnehezítsék. 

Sosem tudhatjuk biztosan, hogy a számunkra legmegfelelőbb úton koptatjuk-e képzeletbeli cipőinket. Ha néha-néha olyan útra tévedünk, ami nincs rajta a térképen választanunk kell. Merre menjünk? Haladjunk tovább egyenesen, vagy forduljunk jobbra, esetleg balra?

Ha nincs egy útitársunk, aki segít dönteni, könnyen  eltévedünk a milliónyi kis mellékutcácskában. Azonban, akár mennyi zsákutcát találunk is, és akár merre fordulunk a kereszteződéseknél úti célunk változatlan marad, csak a hozzá vezető út változik. Ha félünk, vagy úgy érezzük, eltévedtünk hajlamosak vagyunk visszafordulni és megrekedni a biztonságos, általunk jól ismert helyen. Egyfajta határvonalat húzunk, hogy addig haladhatunk, és tovább úgyis feleslege…

Végzetes kívánság

Az álmok veszélyesek. Ha nem vigyázunk, a vesztünket okozzák, s nem leszünk képesek felülkerekedni rajtuk.  

Valaha létezett egy parányi kishal. A tenger habjai szülték, bölcsőjét a hullámok ringatták. Ez a hal a szivárvány színeiben játszott, a tenger lakói a csodájára jártak, mindenki elámult a szépségétől. A halacska azonban nem érezte jól magát a tengerben. Egyre többet járt ki a sekély vízbe, nézelődni, felfedezni a szárazföldi világot. Egyik nap megpillantott egy gyönyörű lányt. A tünemény hosszú, hollófekete haja, csokoládé bőrének édes ragyogása megrészegítette a kishalat. Órákig figyelte a lányt, ahogy az táncot járt a hullámokkal. Egyszer-egyszer közelebb úszott hozzá, megérintette annak selymes bőrét. Ilyenkor azt kívánta bárcsak ember lehetne. A bölcs halak rosszallóan figyelték a halacskát. „Rossz vége lesz ennek” – csóválták a fejüket, de tenni egyikük sem tudott semmit.

Az eszét vesztett kishal csak várta és várta a lányt, már enni sem akaródzott. Akárhányszor megpillan…

Diákmonológ a tanulásról

Tanulása során hajlamosak vagyunk mindennel foglalatoskodni, csak, hogy elteljen az idő.  

A lustaságom nem ismer határokat. Szabályosan szenvedek az ágyamban. Ez a tantárgy teljesen leszívta az agyamat. Oké. Most megpróbálok semmire sem gondolni. Semmire. Álljunk csak meg egy percre... ha a semmire gondolok, az is valami. Nem?

Áh! Kit érdekel! Ezen téma megvitatását átengedem a filozófusoknak. Pontosan. Biztosan jobban tudják, mint én, vagy valami ilyesmi. Tanulni kellene... de olyan álmos vagyok. Oké. Akkor úgy lesz, hogy most van 15 óra 12 perc. Akkor félig négyig alszok. Lehunyom a szememet és pihenek. Muszáj, különben elszáll a tudás. Így rögzül. Ehhez kétség sem fér. Elvégre, a játék is megáll egy pillanatra, mikor elmentem a programot. Pontosan. Ez a dolgok rendje. Tehát, lehunyom a szememet. Így ni! Időnként menteni kell a tudást, nem igaz? Még a végén az egész elvész és kezdhetném elölről. Brrr...

Nézzenek oda, hogy elszaladt az idő... már fél négy is elmúlt. Hmmm... ez így s…