Irományaim

A szellemek vajon valóban köztünk járnak? Lehetnek a mi világunkban ragadt, röghöz kötött lelkek körülöttünk? Képesek vagyunk érzékelni a másvilágot? Az alábbi történetem azt sugallja, hogy igen.  Minden ember szeret borzongani. Ez egyfajta ősi, zsigeri ösztön lehet, ki tudja miért. Mióta az ember öntudatra ébredt azóta szórakoztatja magát és társait kitalált mesékkel, rémtörténetekkel. De mi van akkor, ha a meséknek van igazságalapjuk? Mi van, ha az emberek minden korban találkoztak számukra megmagyarázhatatlan és értelmezhetetlen élethelyzetekkel, melyeket túlvilági entitások közbenjárásának köszönhettek? A szellemtörténetekért nem kell elutaznunk Hollywood-ba, kis hazánkban is bőven találkozhatunk ilyen elbeszélésekkel.  Első történetem helyszíne egy hajdú-bihar megyei kis település, Pocsaj .  Kellemes, nyári éjszaka ereszkedett a szunnyadozó falura. Az égen nyoma sem volt bolyhos felhőpamacsoknak, a csillagok kacéran kacsintgathattak le az útonlevőkre. A Hold sem volt szé

Nekem nagyon könnyű ajándékot venni. Öcsémnek bevett szokása, hogy bármilyen alkalom van, amire illik ajándékot adni, meglep egy (de általában több) könyvvel. Mivel ő egyáltalán nem mondható könyvmolynak, ezért nem is igazán ismeri a szerzőket, hogy ki milyen műfajban alkot. A könyvválasztásnál a címre, a fülszövegre, na meg a borítóra hagyatkozik. Istenemre mondom, sokkal jobban csinálja mint én. Olyan könyvekkel képes meglepni, hogy eldobom tőlük az agyamat. A legutóbbi könyv, amit még születésnapomra kaptam tőle (novemberben születtem) elég sokáig csücsült a polcomon. Nézegettem-nézegettem, bele-bele lapoztam, de nem igazán tudtam magamat rávenni, hogy belekezdjek. Nem éreztem azt a szimpátiát, amit nagyon sok könyvnél megérez az ember. Én így voltam például anno a Harry Potter könyvekkel, de hogy időben közelebbi példát mondjak, például Federica Bosco: Szerelmem egy angyal (szintén öcsémtől kaptam) már az első "találkozásunkkor" olyan impulzusokat küldött felém, h

A minap eszembe jutott, hogy aljas módon fogok eljárni, és feladok egy kamu álláshirdetést. Nem éppen a legerkölcsösebb magatartás, beismerem, de néha a cél szentesíti az eszközt. Az én célom pedig semmi egyéb nem volt, pusztán csak szerettem volna jobb rálátást kapni arra, hogy milyen helyzetben vannak ma, Kelet-Magyarországon az álláskeresők.  Nem akartam túlontúl etikátlan lenni, ezért csak kereken 24 óráig hagytam fent a hirdetést, amire csak email üzenetben 131 önéletrajz érkezett, a hirdető oldalon keresztül pedig 4.  A hirdetésben általános irodai feladatok ellátásra kerestem egy munkavállalót, napi 8 órában. Az állás betöltésének a feltétele volt az érettségi, meg a hagyományos sablonos szöveg: jó kommunikációs készség, precizitás, pontosság, stb. Előnyként jelöltem meg a felsőfokú végzettséget, a hasonló munkakörben szerzett tapasztalatot, valamint az angol nyelvtudást.  S, hogy milyen felismerésre jutottam?  24 óra leforgása alatt csaknem 150-en jelentkeztek egyetle