Azt mondják, aki keres az talál. Ó igen, az álláskeresés bizony egy misztikus dolog. Épp olyan, mint autóval ködben járni: Ijesztő. Az ember nem tudja mire számíthat a következő kanyarnál, arról pedig végképp fogalma sincs, hogy merre is érdemes fordulni, hogy kijusson a homályból. Említettem már, hogy mindezek mellett még a háta közepére is kívánja az egészet és csak arra tud gondolni, hogy szálljon már fel a köd, vagy legalább ő hagyhassa a háta mögött a kiszolgáltatott, félelmekkel teli helyzetet? Na, valami ilyesmivel tudnám jellemezni azt az álláskeresési fertőt, ami ma Magyarországon - valljuk be, szinte már az egész nyugati világban - uralkodik. Az éppen felnőtté avanzsálódó taknyos diák még megrendíthetetlen, szertefoszthatatlan álmokkal lép be a továbbtanulás mézes-mázas kapuján. Szeme előtt ragyog, hogy "ő majd megmutatja", "belőle lesz valaki". Erőt és energiát - ekkor ugyanis még van - nem sajnálva küzd, halad előre. Csoportelső lesz, vagy a tanáro