Irományaim

Hogyan élik túl a szakítást a pasik? Talán egy estét rászánnak, hogy meggyászolják a volt kapcsolatukat, aztán emelt fővel továbblépnek. Újra eljárnak szórakozni a régi spanokkal, ismerkednek, csajoznak, élvezik a szabadságot. A legtöbb fiú így tesz. Legalábbis látszólag. Ezzel szemben mit csinálnak a nők? Vagy valami oltári marhaságot, ami általában egy éjszakás kalandba torkollik, csak, hogy egy falatnyi szeretetet kolduljanak bármi áron, vagy végig bőgik az éjszakákat és besavanyodott citromokként élik túl a napokat. Ezzel talán még nem is lenne olyan nagy probléma, egy ideig.  Mindenki máshogy gyászolja meg az elmúlt kapcsolatát, de a nők ezen felül magukkal rántják egész környezetüket a lelki pokolba. Úton-útfélen a szerelmi bajaikról beszélnek, újra és újra átolvassák a régi facebook-beszélgetéseket, fényképeket nézegetnek, nosztalgiáznak és csak mondják és mondják és mondják, ami a szívüket nyomja. Megállás nélkül folyik a mély-depresszió, non-stop. Ember legyen a talpán,

A regényekben, filmekben mindig csodálatosnak és felhőtlennek mutatják be a szerelmet, a káprázatos egymásra találásokat, melyeknek semmi realitás alapja nincs. Bullshit! Hiába mondanak sikersztorikat, hiába tömik tele a könyveket meghatóbbnál meghatóbb szerelmi történetekkel, a valóság egy csöppet más. Na, jó, nagyon más. Az egy dolog, ha nem kellesz, egy másik dolog, ha nem kellesz eléggé, de ha a barátnőd kell, na az aztán a valódi szíven szúrás. Lássuk az öt legfájdalmasabb, legkínosabb helyzetet, ha életed szerelme, ( legalábbis akiről elborult, lila ködben úszó elméd úgy hiszi, hogy az) , a barátnőddel szeretne közelebbi kapcsolatba kerülni.  1. Mi van, ha azért csinálja, hogy féltékennyé tegyen?  Ez a tipikus Csokonai-féle maszlag: a remény. Nagy költőnk gyönyörűen leírta ezt a fertelmes, semmihez sem hasonlítható szar  érzést. Ha a remény dolgozik, olyan vak, hülye és szánalmas lénnyé zsugorodik az ember, hogy maga a Teremtő sem teszi helyre a szerencsétlen félnótást