Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2017

Kendőzetlenül, őszintén... Így született a könyvem, így születtem én

No! Csak rávettem magam, hogy megírjam ezt a posztot, habár még magam sem tudom, hogy mit szeretnék, pontosabban, hogy mit kellene írnom. Meglepő, de amint szétfutott a hír, hogy megjelent az első regényem, egyre többen keresnek fel azzal, hogy segítsek nekik elindulni az íróvá válás rögös útján. Segítenék én szívesen, ha tudnék biztos receptet. De, mivel ilyen tudás még véletlenül sincs a tarsolyomban, ezért inkább leírom, hogy én személy szerint hogyan csinálom. Nem fogok olyan klisékkel kezdeni, hogy olvass sokat. Erről már azt hiszem írtam ezen a blogon (vagy valamelyik másik blogom egészen biztosan) és ezt egyébként is tudja mindenki. Nem járja, ha valaki többet ír, mint olvas. Legalábbis, szerintem. Úgy gondoltam, hangzatos „így csináld” helyett, inkább írok magamról. Kendőzetlenül, őszintén… Szóval, hadd szóljon! Mikor elkezdtem írni a Kavargó Rózsaszirmok című regényemet, még 19 éves kis újságírótanonc voltam a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Imá