Ugrás a fő tartalomra

Aranyfodrok

Megéreztem a talpammal az ősfű csodálatos gyengédségét. Úgy cirógatott, mint ahogy a titkos szeretőt szokás. 

(Részlet a szerző készülő regényéből)

A fű ugyanolyan nedves és selymes volt, mint mindig. Aztán eszembe jutott a kedvenc tavam. Egyszeriben fékezhetetlen vágyam támadt az iránt, hogy lássam. Szerettem volna teleszívni a bőrömet napsugárral, miközben a tó édes morajlását hallgatom. Biztos voltam benne, hogy át kell vágni az erdőn, ezért jobbra fordultam. Arra, amerre a misztikus rengeteg állt. Felrángattam magamra a zoknit és a cipőt, majd megiramodtam a széllel keringőző fák felé.

Sosem féltem ebben az erdőben. Kislány koromban gyakran játszottam benne, most mégis berágta a zsigereimbe magát a félelem alattomos kis férge. Nem tudtam volna megmondani mitől félek, mégis ha tehettem volna elkerülöm a festői szépségű zöld óriásokat. A tóhoz azonban ezt az egy utat ismertem, ezért összeszedtem a bátorságomat és vonakodva beléptem az ősöreg fák közzé. Ahogy egyre mélyebbre jutottam, a napsugarak annál nehezebben tudták átküzdeni magukat a fölöttem kupolaként összezáródó lombkorona falon.

A talaj nyirkos volt és süppedős, a rothadás émelyítő szaga belengte a levegőt. Próbáltam gyorsan átverekedni magamat a gyökér-tengeren, de a haladás nem volt olyan egyszerű, mint az emlékeimben. A nedves növényzet az arcomba csapot, időnként meg-megkarmolt érintésével, mint a játékos kismacska. Végül legyűrtem az ínycselkedő természetet és megpillantottam a tavamat. Pont ott állt, ahol hét évvel ezelőtt hagytam.

A nap sugarai aranyszín-fodrokkal híntették meg a lágyan hullámzó tótükröt, a cserfes északi szél gyengéden játszott az unottan bólogató vízinövényekkel. Minden annyira tökéletes volt, hogy hirtelen kedvem támadt megmártózni a folyékony aranyban.



(http://www.licium.hu/szubjektiv-blog/aranyfodrok.html)

(A kép forrása: http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRmgCgZFMLhZL-OnWKZff1cFc1m7i730gWzxqit-eGGb_Q_G5cgmA )

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5 fantasy sorozat, amire rá kell függnöd

1. Shadowhunters 
Cassandra Clare Mortal Instruments címet viselő regénysorozatából több-kevesebb sikerrel film is készült, mely az első regényt, a City of Bones-t, avagy a Csontvárost hivatott feldolgozni. A csúfos bukás után egy ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk arról, hogy viszontláthatjuk kedvenc árnyvadászainkat a képernyőn, a Freefrom (leánykori nevén abc family) csatorna jóvoltából azonban mégis csak találkozhatunk velük. A szereposztás teljesen új, és véleményem szerint sokkal jobb, mint a City of Bones-é volt, ráadásul a történet is kapott olyan kiegészítő elemeket, melyek a regényben nem voltak ugyan benne, de egy sorozatnál teljes mértékben megengedhetőek, ráadásul így sokkal látványosabbra és akció-dúsabbra sikeredhetnek a részek, és még a könyvek rajongóit is érhetik kisebb-nagyobb meglepetések. A Shadowhunters minden bizonnyal 2016 egyik legnagyobbat szóló sorozata lesz azok számára, akik képesek elfogadni, hogy a filmes változat mindig eltér egy picit (jelen esetbe…

5 lépés, hogy hogyan lépj túl az ex pasidon

Hogyan élik túl a szakítást a pasik? Talán egy estét rászánnak, hogy meggyászolják a volt kapcsolatukat, aztán emelt fővel továbblépnek. Újra eljárnak szórakozni a régi spanokkal, ismerkednek, csajoznak, élvezik a szabadságot. A legtöbb fiú így tesz. Legalábbis látszólag. Ezzel szemben mit csinálnak a nők? Vagy valami oltári marhaságot, ami általában egy éjszakás kalandba torkollik, csak, hogy egy falatnyi szeretetet kolduljanak bármi áron, vagy végig bőgik az éjszakákat és besavanyodott citromokként élik túl a napokat. Ezzel talán még nem is lenne olyan nagy probléma, egy ideig.  Mindenki máshogy gyászolja meg az elmúlt kapcsolatát, de a nők ezen felül magukkal rántják egész környezetüket a lelki pokolba. Úton-útfélen a szerelmi bajaikról beszélnek, újra és újra átolvassák a régi facebook-beszélgetéseket, fényképeket nézegetnek, nosztalgiáznak és csak mondják és mondják és mondják, ami a szívüket nyomja. Megállás nélkül folyik a mély-depresszió, non-stop. Ember legyen a talpán, aki …

Kendőzetlenül, őszintén... Így született a könyvem, így születtem én

No! Csak rávettem magam, hogy megírjam ezt a posztot, habár még magam sem tudom, hogy mit szeretnék, pontosabban, hogy mit kellene írnom. Meglepő, de amint szétfutott a hír, hogy megjelent az első regényem, egyre többen keresnek fel azzal, hogy segítsek nekik elindulni az íróvá válás rögös útján. Segítenék én szívesen, ha tudnék biztos receptet. De, mivel ilyen tudás még véletlenül sincs a tarsolyomban, ezért inkább leírom, hogy én személy szerint hogyan csinálom.
Nem fogok olyan klisékkel kezdeni, hogy olvass sokat. Erről már azt hiszem írtam ezen a blogon (vagy valamelyik másik blogom egészen biztosan) és ezt egyébként is tudja mindenki. Nem járja, ha valaki többet ír, mint olvas. Legalábbis, szerintem.
Úgy gondoltam, hangzatos „így csináld” helyett, inkább írok magamról. Kendőzetlenül, őszintén…
Szóval, hadd szóljon!
Mikor elkezdtem írni a Kavargó Rózsaszirmok című regényemet, még 19 éves kis újságírótanonc voltam a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Imádtam írni, és minden l…