FIGYELEM!

Látogass el az új blogomra is, ahol csak és kizárólag a KAVARGÓ RÓZSASZIRMOK című regényemmel foglalkozom! Direkt link a jobb szélen!

2011. december 5., hétfő

Mint a tűzijáték


A szerelem olyan, mint a tűzijáték. Hirtelen, robbanásszerűen jön, egy percig beragyog mindent, tündöklő fényével, majd gyorsan, észrevétlenül kihuny, s örökre elég.
Különös, hogy milyen sebességgel képesek elmúlni az érzelmek, s az is, hogy az a személy, aki egyik percben a legnagyobb boldogságot jelenti, a következőben már maga a kínzó fájdalom.
Ilyenkor a hiány és az üresség borzalmasabb minden más érzésnél. Kegyetlenül romba dönt, leigáz, uralma alá hajt. Mint katapult a várfalat úgy bombázza szívünket minden egyes elfelejtett szó, minden múltba veszett érintés, minden illat, ami az egykori kedves ruháiból menekülve meg-megkísérti orrunkat.
S az a különös, hogy ilyenkor az ember akkor is egyedül van, ha tömegek veszik körül. A lélek valahol, odabent összekuporodva, meggyötörve, sokszor kifacsarva üldögél egy sötét sarokban, s próbálja összehegeszteni parányi testét.
A magányosság és az önsajnálat még csak-csak enyhülhet az idővel, de a maszk, ami mögé kénytelenek vagyunk elrejtőzni csak nehezen kerül le az arcunkról. Ügyes kis holmi ez, elrejti a könnyeket a világ elől. 
Amíg pedig sikeresen tudjuk játszani a szerepünket, hogy minden rendben van, addig képesek vagyunk megóvni lábadozó lelkünket az újabb támadástól. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése