Társkeresők bugyraiban

Nagy kalandra vállalkoztam az elmúlt napokban, konkrétan arra, hogy kipróbáljam kis hazánk pár ismert társkeresőjét. Mivel korábban még sosem csináltam ilyet félelemmel vegyes izgalommal vágtam bele a netes társkeresés világába. Lássuk a tapasztalatokat. 

Először is arra figyeltem fel, hogy az összes ilyen oldal a pénzre megy, és még csak nem is titkolják. Gyakorlatilag semmit nem tudsz addig csinálni, amíg be nem fizetted a tagsági díjat, amit természetesen én nem voltam hajlandó megtenni. Szóval, nem elég, hogy végtelenül magányos vagy, még jól le is húznak, ami valahol persze érthető. Nyilván senki sem fog egy társkereső oldalt üzemeltetni pusztán jófejségből, de legalább ezt közölhetnék a regisztráció során. Van olyan oldal, ahol még válaszolni sem lehet a levelekre, ha nem fizetjük be a tagsági díjat, máshol csak annyi a szankció, hogy nem kezdeményezhetjük mi a beszélgetést,vagy nem láthatjuk a képeket. 

Ezzel el is érkeztünk a második ponthoz, mégpedig a képekhez. Értem én, hogy fontos, mivel azt mondják a nagy öregek, hogy "a külső megfog, a belső megtart" de, a felhasználók felszínességén még én is meglepődtem, pedig láttam már egy-két furcsaságot az életben. Egy kivételével minden oldalra úgy regisztráltam, hogy nem töltöttem fel magamról képet. Hogy milyen eredménnyel zártam? Hetven valahány levelem érkezett és ebből egyetlen egy nem kezdte azzal, hogy töltsek fel magamról fotót. De beszéljen helyettem a kép. (Kattints a képekre a teljes méretért).

Személyiségi okokból a neveket kitakartam

Szóval, miért is kellene közszemlére tennem magamat a világhálón olyan emberek előtt, akiket nem is ismerek? Ha valóban komoly szándékkal regisztrálok fel egy ilyen oldalra, akkor olyan személyes információkat is le fogok írni, hogy milyen számomra az ideális pár, milyen ember vagyok, kit keresek, miért őt keresem, mit szeretek, mit nem szeretek. Egyszóval nem fogok zsákbamacskát árulni. Akkor miért is legyen ott a képem? Miért szolgáltassam ki magamat mindenkinek, az egész világnak? Miért tudják, hogy én vagyok az? Nem sokkal egyszerűbb lenne elkezdeni beszélgetni, és ha a személyiségünkkel meg tudjuk ragadni a másikat, akkor cserélünk egy képet? Talán így az emberek sem ítélkeznének első benyomásra. Persze, nem biztos, hogy nekem van igazam, de én ezért sem vagyok a netes ismerkedés híve. Ha írok egy szöveget magamról, az csak egy dolog. Azt bárki írhatta, de ha már a fényképemet társítom hozzá, az egészen más. Nem beszélve arról, hogy elkezd körbezsongani a sok kiéhezett perverz, a "pedofilok", meg úgy lényegében az aberrált, debil emberek. Helló, harmadik pont. 

A következő üzenetet egy 49 éves úriembertől kaptam. (A profilon fel van tüntetve, hogy 25 éves vagyok). De kaptam ennél cifrább üzeneteket is, amik annyira kiverték a biztosítékot, hogy egyből töröltem is őket, így azt nem tudom screenshot-olni. 

A végére hagytam az egyetlen oldalt, ahol hajlandó voltam megosztani a képemet. Annyira nem igazodtam ki még a működései elven, de elég sokan írtak, szóval gondolom, hogy nem kell érte fizetni, hogy ráírhass a másik emberre és mivel a fényképeket is meg tudtam nézni, azért sem kértek egy fityinget sem. A prémium tagság itt csak előjogokat biztosít, legalábbis az én értelmezésem szerint. 

Erre az oldalra már nem volt kedvem összedobni egy újabb bemutatkozószöveget, feldobtam hát egy képet és vártam a hatást, ami meg is jött. Üzenetek tömkelege, alig bírtam rájuk válaszolni és a legnormálisabb embereket is itt találtam. Külön tetszik az ötlet, hogy mint a Tinder-nél, lájkolni lehet egymást, és ha mind a ketten pozitívan ítélkezünk a másikról, azt jelzi a rendszer. Persze ez is felszínesség, hiszen a kép alapján döntünk. Továbbá, nekem hiányzik az egészből a személyesség. Ha legalább egyszer találkozunk és utána chat-elünk heteken át, az teljesen más, mint amikor vadidegen embereknek tárulkozunk ki. Az egész beszélgetés olyan döcögős, főleg, hogy nem kell azonnal válaszolni, mint a való életben, a személyes találkozás során. 

Összességében azt szűrtem le, hogy nincs nyomorultabb és feleslegesebb dolog a netes társkeresőnél. A legjobb barátom fogalmazta meg a legjobban, hogy milyen is ez a "olyan nyomorult vagyok, hogy kirakatba pakolom magam, hátha kellek valakinek, a sok marha meg nyál-csorgatva licitál rám" helyzet. "Ennyi erővel, ha bemész Debrecenbe odamész minden második pasihoz: Tetszel. Ha visszamondja, akkor beszélgettek, stb. Csak a kommunikációs közeg más, és ezért könnyebb megtenni így. Nem tudhatod ki ül a másik oldalon". 

Ebben pedig teljesen igaza van. Valóban nem tudhatjuk, hogy ki ül a másik oldalon. Lehet fent akármilyen kép, írhat magáról akármit, nem látjuk közben a tekintetét, nem halljuk a hanghordozását, gyakorlatilag egy arctalan robottal beszélgetünk. Azért a személyes megismerkedésnél ez máshogy működik. Minden embernek van egy bizonyos kisugárzása, amit a másik érzékel. Aztán ott vannak az apró gesztusok, egy-egy elejtett félmondat, egy érintés, az, hogy milyen a cipője, vagy éppenséggel meghív-e egy italra. Ezeket a dolgokat nem lehet a neten pótolni. A személyes találkozás varázsa pedig felülmúlhatatlan. Biztosan vannak olyan emberek, akik ilyen oldalakon találtak egymásra, de nagy összességében azt gondolom, hogy ezeknek a weblapoknak egyetlen célja van csak, mégpedig a pénzhúzás. Szerintem vajmi kevesen találnak társra az ilyen honlapokon, a legtöbbjük csak még nagyobb depresszióba sodorja a felhasználót, önértékelési problémákat okoz, és felerősíti a reménytelenséget. Ezért pedig még pénzt is kérnek. 

!UPDATE!

Mindig akad vállalkozó szellemű egyén. Ez a tahó kategória, amit korábban említettem.