Irományaim

Az egri borvidékhez tartozó Noszvajon működő Thummerer Pincészet lett a 2011-es év pincészete. Immár tizedik alkalommal ítélték oda a díjat a Magyar Borakadémia, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Szőlő és Bortermelők Szövetsége által delegált 85 szakember szavazata alapján. Idén a Thummerer Pincészet kapta az elismerést. A pincészet alapítója, Thummerer Vilmos 1984 óta foglalkozik magánvállalkozóként szőlőtermesztéssel és 1992-ben vásárolta meg a pincészet jelenlegi telephelyét. Ma már közel 100 hektáron termeli a szőlőt, a kezdeti 7 hektárhoz képest. Valamennyi ültetvényt ő maga telepítette. A vállalkozás évente mintegy 350 ezer palack bort értékesít és emellett több mint 300 millió forintos árbevételt termel. Termékeik között megtalálhatóak a kisebb kategóriás, napi fogyasztásra szánt borok, valamint a több ezer forintos csúcsborok is. A díjat szeptember 1-jén vette át Thummerer Vilmos tulajdonos. ( http://www.licium.hu/hirek/noszvajban-az-ev-pinceszete.html )

Tarr Béla játékfilmje indulhat az idegennyelvű Oscar-díjért 2012-ben. A döntést augusztus 31-én hozta meg az Oscar-díjra nevező magyar bizottság. A hivatalos nevezések közül az Amerikai Filmakadémia képviselői január végén választanak ki öt filmet, amelyek közül a legjobbnak ítélt február 26-án megkapja az aranyszobrot. A torinói ló világpremierje a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon volt februárban. Itt elnyerte a zsűri nagydíját és a filmkritikusok díját is, valamint közel harminc ország filmforgalmazója vásárolta meg. A filmet azóta több neves filmművészeti fórum is műsorára tűzte világszerte. Az alkotás észak-amerikai premierje a Torontói Nemzetközi Filmfesztiválon tartják ezen a héten, míg az Egyesült Államokban a New York-i Filmfesztiválon lesz majd megtekinthető. A USA-ban a film rövidesen moziforgalmazásban is megjelenik. Az Oscar-díj szabályzata alapján, hazánk azon filmek közül nevezhetett egyet a kategóriába, amelyek 2010. október 1- 2011. szeptember 30. között jelentek m...

Kezdetét vette a Határtalanul! tanulmányi kirándulási program, melynek részeként az első csoport szeptember 4-én indulhatott Erdélybe. 500 millió forintot különítettek el a programra az idei költségvetésben, ebből az összegből összesen 15.500 diák és pedagógus utazhat Erdélybe, Felvidékre, Kárpátaljára vagy a Vajdaságba. A cél az, hogy a jelenlegi pályázati támogatás normatívvá váljon a jövőben. Répás Zsuzsanna, helyettes államtitkár elmondta, hogy az volt a terv, hogy a korábbi pilotprogramban résztvevő hatezres létszámot megduplázzák, és ez sikerült. Azt is jelezte, hogy az állami keretből kétféle utazást is támogatnak. Az általános iskola hetedik osztályosai elsősorban „felfedező utakra" mennek majd, megismerkednek a külhoni magyar területek jellegzetességeivel. Ugyanakkor az utak 97 százalékánál van olyan programelem, amely tartalmaz határon túli magyar fiatalokkal való találkozást is; ilyen utakra mintegy 12,5 ezren mennek - mondta Répás. A másik utazási típus, a pilotprog...

Megéreztem a talpammal az ősfű csodálatos gyengédségét. Úgy cirógatott, mint ahogy a titkos szeretőt szokás.  (Részlet a szerző készülő regényéből) A fű ugyanolyan nedves és selymes volt, mint mindig. Aztán eszembe jutott a kedvenc tavam. Egyszeriben fékezhetetlen vágyam támadt az iránt, hogy lássam. Szerettem volna teleszívni a bőrömet napsugárral, miközben a tó édes morajlását hallgatom. Biztos voltam benne, hogy át kell vágni az erdőn, ezért jobbra fordultam. Arra, amerre a misztikus rengeteg állt. Felrángattam magamra a zoknit és a cipőt, majd megiramodtam a széllel keringőző fák felé. Sosem féltem ebben az erdőben. Kislány koromban gyakran játszottam benne, most mégis berágta a zsigereimbe magát a félelem alattomos kis férge. Nem tudtam volna megmondani mitől félek, mégis ha tehettem volna elkerülöm a festői szépségű zöld óriásokat. A tóhoz azonban ezt az egy utat ismertem, ezért összeszedtem a bátorságomat és vonakodva beléptem az ősöreg fák közzé. Ahogy egyre mélyebbre ...

Minden ember hívő, csak van, aki nem tudja magáról.   Gondoljunk csak bele. Személy szerint én már több embertől hallottam, hogy semmiben sem hisz, saját magán kívül. „Szegény lehet az életed"– hagytam rá, de nem bonyolódtam vitába. Mi értelme is lett volna, az emberek véleményét úgysem lehet akaratuk ellenére megváltoztatni. Még ha lehetne is, nem tisztességes. Mégis, különös módon ezek az emberek hányszor hazudtolták meg önmagukat. Ha valami baj történt a családban, ha beteg lett egy gyermek, ha hosszú utazás előtt álltak, ha szívügyeik voltak, ha valami fájt, vagy ha csak magányosak voltak, mind azt mondták: „Istenem, segíts". Most akkor hogy is van ez, kérem szépen? Egyszer nem hisznek, aztán hisznek? Nem, ez nem ilyen egyszerű. Hogyan is lehetne az? Az ember alapjába véve lusta és önfejű. Sokkal kényelmesebb azt mondani: semmiben sem hiszek, csak azért, hogy ne kelljen valamit tennie a saját hite nevében, mint kijelenteni: igen, van hitem és annak megfelelően élek. Ne...

Riport Pocsajról, ahol generációk élnek együtt, más-más érzésekkel szívükben, szebb jövőt és múltat álmodva maguknak.  Vegyes érzelmekkel fogtam neki a riportomhoz, amit Pocsajról készítek. A gondolatok kavarogtak a fejemben, hiszen immár 20 éve élek ebben a községben, így, biztos voltam benne, hogy nehéz feladat elé nézek, ugyanis nem szerettem volna elfogultan írni a helyről, ahol lakom. Egy részről látom és megélem azt az életet, ami ebben a parányi községben folyik, másrészről – főként a tanulmányaim miatt – egyre inkább kívülállóként tekintek magamra, hiszen fokozatosan hónapról hónapra szakadok el attól az életformától, amit gyerekkorom óta megszoktam. A szívem hevesen dobogott, mikor előbányásztam a zsebemből a telefonomat, hogy rögzítsem első interjúalanyom, Oláh Zsolt, pocsaji lakos véleményét, meglátásait, tapasztalatait. A szívem kalapálása egyre fokozódott. Nem amiatt, mert féltem és nem is azért, mert nem bíztam magamban, sokkal inkább vészesen igaznak és valósnak ...

Azt mondják, napjainkra ellustultak az emberek. Valóban igaz lenne ez a megállapítás? Igaz, a gépek sokat segítenek a mindennapi életben, de tényleg lustává váltunk volna, vagy csak egészen más dolgokra fordítunk energiát? Gondoljunk csak bele, a telefonunk (sokszor több is) folyton csörög. SMS-t kapunk, közben interneten valamelyik közösségi oldalon olvassuk az „üzenő fali" bejegyzésünket, miközben egy új lapon e-mailt írunk, a tálcán pedig villog az MSN, a Skype és kapjuk az üzenetet a barátainktól. Ehhez még hozzá jön a háttérzajként szóló tévé vagy rádió. Azaz, több az információ, mint amennyit képesek vagyunk befogadni és kezelni. Ide-oda kapkodunk, fél füllel a telefonon lógunk, miközben a facebook-profilunkon kommentáljuk a barátaink fotóit – még a végén megsértődik valamelyik, ha elmulasszuk ezt megtenni –　közben pedig próbálunk válaszolni a tömérdek mennyiségű üzenetre is, ami a másodperc tört része alatt beérkezik. E közben kétségbeesetten gépeljük a szakdolgozatunkat...