FIGYELEM!

Látogass el az új blogomra is, ahol csak és kizárólag a KAVARGÓ RÓZSASZIRMOK című regényemmel foglalkozom! Direkt link a jobb szélen!

2016. március 12., szombat

HR-es nyalánkságok

Azok számára, akik kerestek már huzamosabb ideig állást minden bizonnyal nem ismeretlenek az alábbi kifejezések:
  •  rugalmasság 
  •  terhelhetőség
  •  versenyképes fizetés
  •  alapbér+jutalék
  •  önálló munkavégzés
  •  pályakezdők jelentkezését is várjuk
  •  előrelépési lehetőség
  •  béren kívüli juttatások
Olyan hangzatos szavak ezek, melyekre az ember egyből ráfókuszál a tekintetével és minden bizonnyal el is küldi az önéletrajzát. De mit jelentenek valójában? Tippeljük meg!

Rugalmasság: 

Bármikor legyél elérhető, akár ünnepnapokon, vagy hétvégéken is, és ezért semmiféle plusz jutalékra ne számíts. A hivatali munkaidő álmodba se jusson eszedbe, ha a feladatok úgy kívánják 4-ig, ha úgy 7-ig ülsz majd bent az irodában ugyanazért a bérért és még egy szavad sem lehet, hiszen te egy "rugalmas munkaerő vagy". 

Terhelhetőség: 

Pénzhiányban szenved a cég, így minimum plusz egy, de általában plusz két-három ember munkáját kell végezned a sajátod mellett. Nem árt, ha megtanulod percről percre beosztani az idődet és elsajátítasz pár stresszkezelő technikát is. 

Versenyképes fizetés: 

Öt-tízezerrel többet kapsz, mint az aktuális minimálbér. Legyél boldog vele, na. 

Alapbér+jutalék: 

A kedvencem. Éljenek az értékesítős munkák. (irónia) Tehát kiszúrjuk a szemedet nettó 70 ezer forinttal (jobb helyeken), ha pedig egy olyan fizetést szeretnél magadnak (nem, nem a versenyképes fizetésről beszélek) amiből meg is lehet élni, tanulj meg szemrebbenés és lelkiismeret furdalás nélkül értékesíteni, mert itt a döglött disznót is rá kell majd sózni az emberre, ha egy kis plusz jutalékot szeretnél az alapbéred mellé. 

Önálló munkavégzés:

A cégnél senki az égvilágon nem ért ahhoz, amit majd csinálnod kell, így ne is számíts arra, hogy bárkitől is segítséget kérhetsz. Öröm az ürömben, hogy legalább rájössz, hogy az ember mindig a saját hibájából tanul. 

Pályakezdők jelentkezését is várjuk: 

Egy olyan személyre van szükségünk, akinek van gógyi a fejében, de lófaszt se akarunk neki fizetni. Felveszünk hát egy olyan embert, aki potom pénzért áruba bocsájtja a tudását. 

Előrelépési lehetőség: 

A munkahelyi ranglétrán nem te leszel az, akit leépítéskor először kirúgnak. Te majd csak másodjára, vagy harmadjára kerülsz sorra. 

Béren kívüli juttatások. 

A hetvenezer forintos nettód mellé kapsz tízezer forint Erzsébet-utalványt. Végül is, a semminél jobb. S, mint ahogyan tudjak, ki a kicsit nem becsüli... 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése