Megéreztem a talpammal az ősfű csodálatos gyengédségét. Úgy cirógatott, mint ahogy a titkos szeretőt szokás.
A fű ugyanolyan nedves és selymes volt, mint mindig. Aztán eszembe jutott a kedvenc tavam. Egyszeriben fékezhetetlen vágyam támadt az iránt, hogy lássam. Szerettem volna teleszívni a bőrömet napsugárral, miközben a tó édes morajlását hallgatom. Biztos voltam benne, hogy át kell vágni az erdőn, ezért jobbra fordultam. Arra, amerre a misztikus rengeteg állt. Felrángattam magamra a zoknit és a cipőt, majd megiramodtam a széllel keringőző fák felé.
Sosem féltem ebben az erdőben. Kislány koromban gyakran játszottam benne, most mégis berágta a zsigereimbe magát a félelem alattomos kis férge. Nem tudtam volna megmondani mitől félek, mégis ha tehettem volna elkerülöm a festői szépségű zöld óriásokat. A tóhoz azonban ezt az egy utat ismertem, ezért összeszedtem a bátorságomat és vonakodva beléptem az ősöreg fák közzé. Ahogy egyre mélyebbre jutottam, a napsugarak annál nehezebben tudták átküzdeni magukat a fölöttem kupolaként összezáródó lombkorona falon.
A talaj nyirkos volt és süppedős, a rothadás émelyítő szaga belengte a levegőt. Próbáltam gyorsan átverekedni magamat a gyökér-tengeren, de a haladás nem volt olyan egyszerű, mint az emlékeimben. A nedves növényzet az arcomba csapot, időnként meg-megkarmolt érintésével, mint a játékos kismacska. Végül legyűrtem az ínycselkedő természetet és megpillantottam a tavamat. Pont ott állt, ahol hét évvel ezelőtt hagytam.
A nap sugarai aranyszín-fodrokkal híntették meg a lágyan hullámzó tótükröt, a cserfes északi szél gyengéden játszott az unottan bólogató vízinövényekkel. Minden annyira tökéletes volt, hogy hirtelen kedvem támadt megmártózni a folyékony aranyban.
(http://www.licium.hu/szubjektiv-blog/aranyfodrok.html)
(A kép forrása: http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRmgCgZFMLhZL-OnWKZff1cFc1m7i730gWzxqit-eGGb_Q_G5cgmA )
(Részlet a szerző készülő regényéből)
A fű ugyanolyan nedves és selymes volt, mint mindig. Aztán eszembe jutott a kedvenc tavam. Egyszeriben fékezhetetlen vágyam támadt az iránt, hogy lássam. Szerettem volna teleszívni a bőrömet napsugárral, miközben a tó édes morajlását hallgatom. Biztos voltam benne, hogy át kell vágni az erdőn, ezért jobbra fordultam. Arra, amerre a misztikus rengeteg állt. Felrángattam magamra a zoknit és a cipőt, majd megiramodtam a széllel keringőző fák felé.
Sosem féltem ebben az erdőben. Kislány koromban gyakran játszottam benne, most mégis berágta a zsigereimbe magát a félelem alattomos kis férge. Nem tudtam volna megmondani mitől félek, mégis ha tehettem volna elkerülöm a festői szépségű zöld óriásokat. A tóhoz azonban ezt az egy utat ismertem, ezért összeszedtem a bátorságomat és vonakodva beléptem az ősöreg fák közzé. Ahogy egyre mélyebbre jutottam, a napsugarak annál nehezebben tudták átküzdeni magukat a fölöttem kupolaként összezáródó lombkorona falon.
A talaj nyirkos volt és süppedős, a rothadás émelyítő szaga belengte a levegőt. Próbáltam gyorsan átverekedni magamat a gyökér-tengeren, de a haladás nem volt olyan egyszerű, mint az emlékeimben. A nedves növényzet az arcomba csapot, időnként meg-megkarmolt érintésével, mint a játékos kismacska. Végül legyűrtem az ínycselkedő természetet és megpillantottam a tavamat. Pont ott állt, ahol hét évvel ezelőtt hagytam.A nap sugarai aranyszín-fodrokkal híntették meg a lágyan hullámzó tótükröt, a cserfes északi szél gyengéden játszott az unottan bólogató vízinövényekkel. Minden annyira tökéletes volt, hogy hirtelen kedvem támadt megmártózni a folyékony aranyban.
(http://www.licium.hu/szubjektiv-blog/aranyfodrok.html)
(A kép forrása: http://t1.gstatic.com/images?q=tbn:ANd9GcRmgCgZFMLhZL-OnWKZff1cFc1m7i730gWzxqit-eGGb_Q_G5cgmA )
Megjegyzések
Megjegyzés küldése