Ugrás a fő tartalomra

Könyvajánló - Barbara Erskine: A végzet folyója

Nekem nagyon könnyű ajándékot venni. Öcsémnek bevett szokása, hogy bármilyen alkalom van,
amire illik ajándékot adni, meglep egy (de általában több) könyvvel. Mivel ő egyáltalán nem mondható könyvmolynak, ezért nem is igazán ismeri a szerzőket, hogy ki milyen műfajban alkot. A könyvválasztásnál a címre, a fülszövegre, na meg a borítóra hagyatkozik. Istenemre mondom, sokkal jobban csinálja mint én. Olyan könyvekkel képes meglepni, hogy eldobom tőlük az agyamat.
A legutóbbi könyv, amit még születésnapomra kaptam tőle (novemberben születtem) elég sokáig csücsült a polcomon. Nézegettem-nézegettem, bele-bele lapoztam, de nem igazán tudtam magamat rávenni, hogy belekezdjek. Nem éreztem azt a szimpátiát, amit nagyon sok könyvnél megérez az ember. Én így voltam például anno a Harry Potter könyvekkel, de hogy időben közelebbi példát mondjak, például Federica Bosco: Szerelmem egy angyal (szintén öcsémtől kaptam) már az első "találkozásunkkor" olyan impulzusokat küldött felém, hogy muszáj volt azonnal a magamévá tennem. (Aztán persze várhattam a folytatást). Barbara Erskine: A végzet folyója azonban nem volt rám ilyen hatással. Vonakodva, már csak azért kezdtem bele, mert szégyelltem magamat magam előtt, hogy szegény tesóm pénzt áldozott rá, én pedig arra sem vagyok képes, hogy elolvassam. Azért sem bátorkodtam belekezdeni, mert egész életemben egyetlen egy könyvet hagytam félbe, Andrew Lucas Mcllroy: Árnyból az angyal című regényét. (Tudom, tudom, magyar szerző, meg minden, de annyira unalmas volt a számomra, hogy félbe hagytam, aztán a kiskutyám éppen váltotta a fogát és megette, így esélyem sem volt befejezni). Ezen kívül minden könyvet kivégeztem, ami a kezem ügyébe került, még Stef Penney: Gyengéd, mint a farkasok című könyvét is, amit elég sokan vontatottnak és unalmasnak tartanak, na mindegy. Szóval féltem elkezdeni a könyvet, de életem legjobb döntése volt, hogy belevágtam. A történet először idegennek és zavarosnak tűnt, mivel három szálon, három különböző időben futott, de aztán olyan frappánsan összeértek a szálak, hogy le sem lehetett tenni a könyvet. Komolyan mondom, még enni is úgy ettem, hogy jobban faltam a sorokat, mint az ételt. Az írónő nagyon ügyesen váltogat a korok és történetek között, idővel pedig rájöttem, hogy mindig éppen azt a történetet közli a régmúltból, és/vagy a múltból, ami összefügg a jelenbeli eseményekkel. Én azt mondanám, hogy a főszál a jelenben játszódik. Egy rossz házasságban élő, 30-as éveit taposó, gyermektelen házaspár Londonból vidékre költözik, a férj hobbija miatt. (Nagy szerelmese a vitorlázásnak). Ekkor pedig felgyorsulnak a házaspár életében az események. Ebbe jobban nem is megyek bele, mert az már önmagában kimerítené a spoiler fogalmát. A második szál (ami valami miatt a legközelebb állt a szívemhez) 1865-ben játszódik, ugyanazon a helyen, csak teljesen más a történet és más az egész hangulat. Az akkor élt emberek élete és halála lesz majd hatással a jelenbeli történetünkre, ugyanakkor beleszeretünk Daniel és Emily sztorijába is. A legrégebbi, harmadik szál 865-ben a britonok korában játszódik, számomra ez volt a legtávolabbi, legkevésbé szerethető szál, egészen a végéig, amíg rá nem jöttem a dolgok miértjére. Megmondom őszintén, még ekkor sem lopta be magát a szívembe az időben tőlem legtávolabb eső történet, de történtek olyan fontos dolgok, amik meghatározták az összes további történés végkimenetelét. Gondolom, amúgy sem volt nehéz kitalálni, hogy ez a történet hatással van mind a két szálra. Ebben a történetben Edith volt az, aki a legjobban belopta magamat a szívembe. Annyira briliáns módon csavarodnak össze a történet szálai, hogy lehetetlenné válik a könyv. Főleg, amikor az ember izgalma a tetőfokára hág, az írónő pedig átvált valamelyik másik korba. Egy nagyon-nagyon picit hasonlít nekem egy detektívregényhez, de természetesen nem az. Az ember inkább csak fejben játssza le a nyomozást, amikor követi a jelenbeli szereplők eszmefuttatását, akik természetesen velünk ellentétben mit sem tudnak a múlt eseményeiről. A történet egyébként mentes mindenféle sallangtól, nincsenek benne hosszas tájleírások, ömlengő szerelmesek, reális, mégis szürreális, hiszen vannak benne szellemek, átkok, varázslatok, ugyanakkor teljesen a valóság talaján próbál maradni. Ha valaki mutat nekem egy olyan könyvet, amit az elkövetkező fél évben jobban fogok szeretni, mint Barbara Erskine: A végzet folyója című művét, akkor lemegyek hídba és végigmászok a főutcán. Komolyan csak ajánlani tudom mindenkinek, és nem kell megijedni az első pár oldaltól, lapról-lapra egyre jobban kitisztul majd a sztori, ezzel egy időben pedig beírja magát az ember szívébe. Itt jegyezném meg, hogy súlyos hiányérzetet okoz az utolsó lap elolvasása, nem azért, mert a sztori lezáratlan lenne, sokkal inkább azért, mert az ember kiszakad abból a jól felépített világból, amit Barbara hozott létre a számunkra. Ha könyv-blogger lennék, most azt mondanám, hogy 5/5 pont. 

Kedvenc karakter: Leo 

Legutálatosabb karakter: Emily és Jade

Akit megkönnyeztem: Daniel és Edith 

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5 fantasy sorozat, amire rá kell függnöd

1. Shadowhunters  Cassandra Clare Mortal Instruments címet viselő regénysorozatából több-kevesebb sikerrel film is készült, mely az első regényt, a City of Bones-t, avagy a  Csontvárost hivatott feldolgozni. A csúfos bukás után egy ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk arról, hogy viszontláthatjuk kedvenc árnyvadászainkat a képernyőn, a Freefrom (leánykori nevén abc family) csatorna jóvoltából azonban mégis csak találkozhatunk velük. A szereposztás teljesen új, és véleményem szerint sokkal jobb, mint a City of Bones-é volt, ráadásul a történet is kapott olyan kiegészítő elemeket, melyek a regényben nem voltak ugyan benne, de egy sorozatnál teljes mértékben megengedhetőek, ráadásul így sokkal látványosabbra és akció-dúsabbra sikeredhetnek a részek, és még a könyvek rajongóit is érhetik kisebb-nagyobb meglepetések. A Shadowhunters minden bizonnyal 2016 egyik legnagyobbat szóló sorozata lesz azok számára, akik képesek elfogadni, hogy a filmes változat mindig eltér egy picit ( jelen

Kedvcsinálónak :)

M. G. Brown – Felébresztve Egy Tudod milyen érzés úgy élni az életedet, hogy folyton megfelelj másoknak? A szüleidnek, a tanároknak, az ismerősöknek. Folyton folyvást azt lesni, hogy mit várnak el tőled mások és szüntelenül azért gürcölni, hogy ne okozz nekik csalódást? Úgy élni, hogy sosem teheted, vagy mondhatod azt, amit valójában szeretnél, mert tudod, hogy az a világ, a közeg, amibe születtél, amiben felnevelkedtél nem értene meg, nem fogadna el téged? És te nem akarsz csalódást okozni azoknak az embereknek, akiket szeretsz, vagy legalábbis szeretned kellene. Nem akarsz, vagy éppenséggel nem tudsz. Nem a fizikai tested gátol meg benne, hanem az a mérhetetlen szeretetéhség, ami évek óta gyülemlik a lelkedben. Folyton nő és nő és te minél jobban vágyakozol a szeretet után, annál jobban elnyomod a valódi énedet. Csak azért, hogy szeressenek, hogy megfelelj. De ha nem magadat adod, akkor valóban téged szeretnek, vagy azt a képzelt személyt, akit kreáltak belőled? Én egész gy

Szellemhistóriák 2.

Jó pár éve már annak, hogy egy serdülő kislányt megerőszakoltak és meggyilkoltak egy kelet-magyarországi kis faluban. Az eset rég feledésbe merült, sokan még csak nem is tudnak róla, a gyilkos is szabadlábon van már. A kislány emlékét azonban őrzi a sűrű, út menti bozótos, ahol búcsút intett ennek a világnak, s elindult egy olyan helyre, ahol már nem érheti fájdalom. Vagy talán a fák lombkoronája olyan szorosan zárult össze haldokló kis teste felett, hogy nem tudott eltávozni ebből a világból, s lelke azóta is röghöz kötve bolyong az élők között. Két ifjú sétált haza a kivilágítatlan úton a szomszédos faluból, fényforrásként csak a fejük felett kacsintgató csillagok szolgáltak a sötét, magányos éjszakában. Meglett legények voltak már, nem féltek a sötéttől, s falusiak révén az éjszakában kószáló vadaktól sem. Pedig akadt vaddisznó és róka is ezen a tájon bőven, mégis bátran szelték a kilométereket a hazavezető úton. Szemükkel pásztázták a sötétséget, közben pedig jókedvűen b