Ma nosztalgiáztam egy kicsit és olvasgattam a régi blogjaimat. Hihetetlen, hogy mennyivel termékenyebb író voltam főiskolás éveim alatt. Vissza is sírom őket, de vissza ám. Az inger-gazdag környezet, az állandó pörgés, az élmények és a gondos tanári kezek mind-mind hozzájárultak, hogy olyan gyöngyszemek pattanjanak ki a fejemből, melyekre a mai napig büszke lehetek - az is vagyok. A most következő kis szösszenet azonban inkább a humor kategóriába hajlik, célja a puszta szórakoztatás. És, ha én mondom bárki elhiheti, nevettünk is saját sanyarú sorsunkon, mikor felolvastam egykori csoporttársaimnak. Akkor azt hittük nincs szörnyűbb a vizsgaidőszaknál. Ma már máshogy gondolom... Diákmonológ a tanulásról A lustaságom nem ismer határokat. Szabályosan döglődök az ágyban. Ajj... ez a tantárgy teljesen leszívta az agyamat. Ok. Most megpróbálok semmire sem gondolni. Semmire. Álljunk csak meg egy percre... ha a semmire gondolok, az is valami. Nem? Áh! Kit érdekel! Ezen téma megvitatás