Mivel az összes barátom vagy álláskereső, vagy közmunkán sínylődik, (esetenként rendőr) és jómagam is a munkanélküliek népes táborát gazdagítom, elég jó rálátásom van napjaink munkakeresési mizériájára. Természetesen az, hogy valaki az ország mely régiójában lakik nagyban befolyásolja azt, hogy milyen véleménnyel van a munkaerőpiac mai helyzetéről. Köztudott, hogy a főváros környéke és a Dunántúl gazdaságilag jobb helyzetben van, mint az elmaradottabb, szegényesebb keleti megyek. Hajdú-Bihariként így csak az itteni helyzetet tudom felvázolni, azt viszont nagyon jól. De lássunk is hozzá az öt legfontosabb ponthoz, amit kiemelnék bakiként, ha éppen állás után kajtatunk.
Baki 1: Gondolkodás nélkül küldözgeted az önéletrajzodat
Bizony én is gyakran követtem el azt a hibát, hogy gondolkodás nélkül mindenféle állásra elküldtem az önéletrajzomat. Az elkeseredettség sok mindent kihoz az emberből, így elő-előfordult, hogy olyan munkákra is jelentkeztem, amit soha az életben nem lettem volna képes csinálni, vagy ami éhbérért dolgoztatott volna, akár napi 14 órában is. Utóbbi éppen tegnap volt. Vagy ott vannak az értékesítő munkák, amik jutalékos rendszer alapján működnek. Ne legyenek illúzióid, 10/9 ember belebukik és ha szerencséje van hó végén csak nullával zár, nem mínusszal. Konklúzió? Akármennyire is elkeseredetten vágyakozol egy állás után, józan fejjel gondold végig, hogy képes lennél-e csinálni azt a munkát, hiszen semmi értelme beleugrani egy olyan dologba, amit úgysem leszel képes huzamosabb ideig végezni.
Baki 2: Nem mered felvenni a telefont, ha hívnak
Nonszensznek tűnik, pedig hány meg hány emberrel előfordul. Újfent csak tapasztalatból tudok beszélni. Küldözgeted az önéletrajzokat, aztán az elkövetkezendő napokban jobb esetben csörögni fog a telefonod és olyan számok jelennek meg a kijelzőn, amit korábban sosem láttál. Biztosra veszed, hogy valamelyik álláshirdető reagált a CV-dre, közben pedig leblokkolva nézed a telefonodat, arról győzködve magadat, hogy bökj már rá a hívásfogadásra a képernyőn. Itt utalnék vissza az első pontra. Ha csak és kizárólag olyan állásokra jelentkezel, amit nagy valószínűséggel örömmel végeznél, ami a profilodba vág és fejlődési, előbbre lépési lehetőséget látsz benne fel fogod venni a telefont. Ilyenkor az ember ugyanis képes úgy viselkedni, mint a gyerekek karácsony előtt. Elküldöd az önéletrajzodat és reményekkel telve, izgatottan várod, hogy megkapod-e az "ajándékot" ez esetben az állást, amire annyira vágytál. Ha azonban csak kényszerből, "már minden mindegy", vagy "csak legyen valami" alapon jelentkezel nyűg lesz az egész procedúra, a pokolba kívánod az egészet, mindezek fejében titkon még reméled is, hogy nem hívnak be állásinterjúra. Jó hír, hogy az ember egy idő után alkalmazkodik a számára kellemetlen, zavarba ejtő helyzetekhez is, és egy bizonyos idő elteltével, már rutinszerűen kapkodja a füléhez a telefont. A mai magyar munkaerő-piaci helyzetben lesz is ideje, hogy kiképezze rá magát.
Baki 3: Nem tájékozódsz előre a részletekről
Újabb szarvashiba. Ez az a szituáció, amikor jelentkezel mondjuk egy "telefonos ügyintéző" állásra, a csengő-hangú, mosolygós kollegina pár napon belül telefonál, majd a köztetek létrejövő kommunikáció kimerül az interjú helyét és idejét lefixáló két mondatban, megspékelve egy kis felesleges "nyálaskodással" a beszélgetés végén. Mivel sok potenciális munkáltató lusta feltüntetni a pontos feladatkört, ezért érdemes erre rákérdezni interjú előtt. Meg persze azt sem szabad elfelejteni, hogy a hirdetők szeretik szépen hangzó szlogenek mögé rejteni a valóságot. Nem is értem miért. Előbb-utóbb úgyis kiderül a valós feladatkör. Bátran tájékozódjunk tehát előre és kérdezzünk rá olyan dolgokra, melyek érdekelnek, vagy amik nem voltak világosak az álláshirdetésben.
Baki 4: Akkor is elmégy, ha nem tetszik a munka
Tegyük fel, hogy rákérdeztél a részletekre, vagy minden világosan kiderült már a hirdetésből. "Ha nem tetszik, eleve miért jelentkezel?" kérdezhetnénk jogosan. Újfent visszautalok az első pontra. Ezen költői kérdést azonban most tegyük félre. Nézzük azt az esetet, amikor iszonyatosan el vagy kenődve, egész éjszaka a laptopod előtt gubbasztasz amúgy sincs más dolgod és elkeseredésedben elküldöd minden lehetséges állásra a jelentkezésedet. Másnapra persze megbánod, de már nincs visszaút. A telefon csörög, már fel mered venni, a vonal végén pedig el kezdik darálni a szöveget, amit minden bizonnyal már legalább harmincadjára elmondtak aznap, így már egy nagy érthetetlen katyvasszá manifesztálódik az egész és a vonal túlvégén is túl akarnak már lenni az újabb delikvensen. Így nem is nagyon van lehetőséged végiggondolni, hogy mire is bólintasz rá. A telefonálót átható stressz rád is átragad és igazából már te is azt várod, hogy tegyétek már le azt a fránya telefont. Végül persze megbánod, hogy igent mondtál az interjúra, de már restelled lemondani, így kedvtelenül, unottan bebattyogsz a meghallgatásra. Mintha a kivégzőosztag előtt állnál. Naná, hogy nem kapod meg az állást. És még újabb kudarcélménnyel is gazdagítod amúgy is széles repertoárodat.
Baki 5: Nem mersz kérdezni és mindenre bólogatsz
A célegyenesben vagyunk. Megérkeztél az interjúra, feszült vagy, frusztrált, a gyomrod görcsben. A mutatóujjaddal körbekapargatod a nagyujjad körmét körülölelő bőrt, hevesen bólogatsz, mosolyogsz és zavarodban benyögsz egy-két badarságot, csak, hogy úgy tűnjön figyelsz. Igazából egészen máshol jársz. A komfortos kis álomvilágodban. A főnökjelölted, vagy az interjúztatód feltesz pár sablonos kérdést csak, hogy ne legyen annyira észrevehető, hogy pofára meg protekcióra mennek, majd elkezd mesélni a cégről, a várható feladatodról. Persze ügyelve arra, hogy a kínos részleteket elhallgassa. Te pedig, hogy menekülj már a számodra kényelmetlen helyzetből a "van-e valami kérdése" mondatra "nem, köszönöm, minden világos" kijelentéssel reagálsz, amúgy is elvesztél már a "hol képzeli el magát 5 év múlva" kérdésnél, (ember, azt sem tudom mit eszek holnap, nemhogy hol leszek 5 év múlva), majd kezet fogtok és elindulsz hazafelé. Közben az úton elszívsz egy fél doboz cigit. Aztán kitisztult tudattal leesik, hogy fogalmad sincs, hogy mennyi szabadnapod lesz. Mettől meddig lesz a munkaidő. Hány napot fogsz dolgozni egy héten, az óraszámok hogyan oszlanak meg. Kapsz-e a fizetésed mellé egyéb juttatásokat.Egyáltalán mennyi is lesz a fizetésed. És a többi, és a többi. Jobb helyeken persze ezeket közlik a jelentkezőkkel, de hol vannak manapság már jó helyek?
Megjegyzések
Megjegyzés küldése