Ugrás a fő tartalomra

Beteg voltam?

Sziasztok!

A minap szortíroztam a régi írásaimat és egy olyan irományra bukkantam, ami anno jelentett volna nekem, vagy 15 évnyi Lipótmezőt. Arra már nem emlékszem, hogy melyik hím váltott ki belőlem efféle agymenést (Ohh! Régi eszement tini évek...), és vett rá arra, hogy kvázi megerőszakoljam a vers műfaját, de így utólag már mindegy is. Elhoztam nektek, hogy ne csak én derüljek rajta, hanem ti is. :) 

Haláldal a kedveshez


Szívem élettelen, nem éled fel soha. Kihalt a remény, eltűnt az otthona.
Halálszagú lehelettel suttogom nevedet, oszladozó kezemmel érinteném kezedet.
De távol vagy tőlem, mint nyártól az ősz, mint a csillagtól a part mentén sorakozó fűz.
Azt mondják, a reménynek van egy csodás erdője, de már az is az emlékek bűzösen rohadó temetője.
Halálférgek vájnak az élettelen húsba, a lélek szinte ordít, feltör minden búja.
Máglyán égett tetem kiszáradva hever, hófödte sírhantban altatót énekel.
Zokog a szél is, miközben siratóját írja, nincs menekvés annak, ki fájdalmát ordítja.
Hiába is remél az élettelen hulla, nem jön a megváltás, rég nincs vér a húsba.
Kopár szikla hegyek vérrel vannak festve, dögkeselyűk serényen szálldogálnak felette.
Az elhamvasztott lelket tovaűzi búja, zavarja, kergeti, véget nem érő túra.
Elsuttogott félszavak, megtagadott szeretlek. Aljasan vigyorgó, szívtörő eretnek.
Ki megtagadta lelkét, megtagadta mit érzett, kit a félelem irányított, nem pedig a végzet.
Gyerünk hát, érezd a rohadt lélek szagát, érezd a szerelem elmúló illatát!
Émelyegsz? Nem bírod? Pedig te voltál a gyilkos. Menekülsz? Elfordulsz? Már nem élvezed? Épp most?
Most, mikor már szívem vad férgek tanyaháza? Ne aggódj, ez az elmúló szerelem utolsó vallomása!
Megöltél, gyilkos vagy, elvitted a lelkem! Fájdalmas tűzzel ölted meg a testem.
Kicsordult véremmel írok fel a falra, ez az utolsó üzenet, majd valaki lekaparja.
Körmöm letörik, ahogy a vakolatba vések. A megtagadott szavak kínoznak, mint a kések.
Emlékül hagyom hát vérrel írt nevemet, hogy itt legyek, ha már nem foghatod kezemet.
Így küldöm el neked búcsúlevelemet, így a meg nem élt, széthullt életemet.
Mert hibáztál, eldobtál, mint a leszakított virágot, hagytad, hogy nélküled építsek új világot. De gyenge volt az alap, a falak leroskadtak, rám estek, megöltek, sírként betakartak.
Ne nézd, hogy haldoklom, ezt nem kérném soha! Boldog vagy? Ugyan már, szenvedj csak, ostoba!  

Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

5 fantasy sorozat, amire rá kell függnöd

1. Shadowhunters  Cassandra Clare Mortal Instruments címet viselő regénysorozatából több-kevesebb sikerrel film is készült, mely az első regényt, a City of Bones-t, avagy a  Csontvárost hivatott feldolgozni. A csúfos bukás után egy ideig úgy tűnt, hogy le kell mondanunk arról, hogy viszontláthatjuk kedvenc árnyvadászainkat a képernyőn, a Freefrom (leánykori nevén abc family) csatorna jóvoltából azonban mégis csak találkozhatunk velük. A szereposztás teljesen új, és véleményem szerint sokkal jobb, mint a City of Bones-é volt, ráadásul a történet is kapott olyan kiegészítő elemeket, melyek a regényben nem voltak ugyan benne, de egy sorozatnál teljes mértékben megengedhetőek, ráadásul így sokkal látványosabbra és akció-dúsabbra sikeredhetnek a részek, és még a könyvek rajongóit is érhetik kisebb-nagyobb meglepetések. A Shadowhunters minden bizonnyal 2016 egyik legnagyobbat szóló sorozata lesz azok számára, akik képesek elfogadni, hogy a filmes változat mindig eltér egy picit ( jelen
Megjegyzés küldése
További információk

Kedvcsinálónak :)

M. G. Brown – Felébresztve Egy Tudod milyen érzés úgy élni az életedet, hogy folyton megfelelj másoknak? A szüleidnek, a tanároknak, az ismerősöknek. Folyton folyvást azt lesni, hogy mit várnak el tőled mások és szüntelenül azért gürcölni, hogy ne okozz nekik csalódást? Úgy élni, hogy sosem teheted, vagy mondhatod azt, amit valójában szeretnél, mert tudod, hogy az a világ, a közeg, amibe születtél, amiben felnevelkedtél nem értene meg, nem fogadna el téged? És te nem akarsz csalódást okozni azoknak az embereknek, akiket szeretsz, vagy legalábbis szeretned kellene. Nem akarsz, vagy éppenséggel nem tudsz. Nem a fizikai tested gátol meg benne, hanem az a mérhetetlen szeretetéhség, ami évek óta gyülemlik a lelkedben. Folyton nő és nő és te minél jobban vágyakozol a szeretet után, annál jobban elnyomod a valódi énedet. Csak azért, hogy szeressenek, hogy megfelelj. De ha nem magadat adod, akkor valóban téged szeretnek, vagy azt a képzelt személyt, akit kreáltak belőled? Én egész gy
2 megjegyzés
További információk

Szellemhistóriák 2.

Jó pár éve már annak, hogy egy serdülő kislányt megerőszakoltak és meggyilkoltak egy kelet-magyarországi kis faluban. Az eset rég feledésbe merült, sokan még csak nem is tudnak róla, a gyilkos is szabadlábon van már. A kislány emlékét azonban őrzi a sűrű, út menti bozótos, ahol búcsút intett ennek a világnak, s elindult egy olyan helyre, ahol már nem érheti fájdalom. Vagy talán a fák lombkoronája olyan szorosan zárult össze haldokló kis teste felett, hogy nem tudott eltávozni ebből a világból, s lelke azóta is röghöz kötve bolyong az élők között. Két ifjú sétált haza a kivilágítatlan úton a szomszédos faluból, fényforrásként csak a fejük felett kacsintgató csillagok szolgáltak a sötét, magányos éjszakában. Meglett legények voltak már, nem féltek a sötéttől, s falusiak révén az éjszakában kószáló vadaktól sem. Pedig akadt vaddisznó és róka is ezen a tájon bőven, mégis bátran szelték a kilométereket a hazavezető úton. Szemükkel pásztázták a sötétséget, közben pedig jókedvűen b
Megjegyzés küldése
További információk