Irományaim

Egyszer volt, hol nem volt volt egyszer egy selytelmes tündér. Fantázia ország mélyén lakott, annak is a legtávolabbi pontján. Parányi kis lény volt, aprócska szárnya ködből, aranyszín haja csillagfényből készült. Csöndes és kiszámíthatatlan kis lányka hírében állt. Ritkán jött, ha hívták, de mindig ott volt mikor az ember nem számított rá. Egész életében rendíthetetlenül hordta az ihletet tulipánból készült batyújában. Éjszakánként, az álmokon át surrant át az emberek világába, hogy becsempéssze portékáját az arra fogékonyak tudatalattijába. Nem ment ám mindenkihez, csak ahhoz, aki kiérdemelte. Amilyen aprócska volt, olyan nagy ajndékot hordozott a tulipán batyúban. Manapság hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, milyen fontos is ez a tündérke. Gyakran másolunk, vagy átírunk dolgokat, ahelyett, hogy felhasználnánk a parányi tündér ajndékát. Ezzel talán örökre elriasztjuk magunktól ezt a félénk kis lényt. Nekünk, akik próbálkozunk az írás csodálatos művészetével elengedhetetlen, hogy

A szerelem az élet értelme. Aki sosem volt szerelmes, nem tudja mit jelent igazán élni. Akinek nem volt soha beteljesült szerelme, nem tudja mi az élet. Mert mikor valaki szerelmes, minden más jelentéktelenné válik. Az igaz és viszonzott szerelem megóv a hibáktól, életcélokkal lát el, és megtanít arra, hogy egy másik embert boldoggá tegyél. És mi tudna nagyobb örömet okozni, mint látni a megcsillanó bold ogságot annak a szemében, akiért mindent megadnál? Természetesen semmi.  A szerelem - minden bizonnyal - azért adatott meg nekünk, emberi lényeknek, hogy boldoggá tegyünk valakit. S a szeretett személy boldogsága az élet értelmének mágikus kulcsa. És igen, a szóbeszéd igaz. Egyszer, csak egyetlen egyszer vagyunk szerelmesek az életben. Ez a szerelem azonban nem rajtunk áll. Belezúghatunk száz, meg száz emberbe, de semmi sem fogható ahhoz, mikor két szív egy ütemre dobban, mikor az ember megtalálja a hiányzó felét.  Rengetegszer hihetjük, hogy szerelmesek vagyunk, de ha igazán ére

Egyre többször hallani riasztó adatokat a bukások számáról, a magyar oktatás színvonalának csökkenéséről és egyéb aggodalomra okot adó tényezőkről. De vajon mi lehet a valódi oka a gyengülő eredményeknek és a bukásoknak? Pellei Zsolttal beszélgettem, aki sajnos szeptembertől újra kezdi a középiskola első osztályát. Hova jársz iskolába? A Diószegi Sámuel Közép- és Szakképző iskola diákja vagyok. Még csak első évfolyamos voltál, ha jól tudom. Az általános iskola gyengébb követelményei az új közeg vagy a másfajta tanítási módszer is előidézhette, hogy nem feleltél meg a követelményeknek. Te hogyan gondolod, mi vezetett a bukáshoz? Így, utólag egyszerűen meg tudom magyarázni. Sem az általános, sem a középiskola során nem tanultam annyit, amennyire szükségem lett volna. És szomorú, de be kell vallanom, hogy a pótvizsgára sem készültem megfelelően. Nem azt mondom, hogy nem tanultam, hanem azt, hogy nem hatékony módszereket alkalmaztam. Néha úgy érzem, semmi sem marad meg a fejemben, vagy

Manapság egyre nehezebb elhelyezkedni a munkaerőpiacon egy pályakezdő fiatalnak. A munkaadók általában a tapasztalt munkaerőt keresik, de hogyan is jutna tapasztalathoz egy olyan, frissen végzett egyén, akit sehová sem vesznek fel dolgozni. Interjúalanyom Kontor Ingrid Hanna, aki már régóta keres állást, eredménytelenül. Mikor és hol végeztél a tanulmányaiddal? Az Irinyi János Gimnázium Szakközép- és Szakiskolába jártam, 2009-ben érettségiztem. Mióta vagy tartósan álláskereső? Körülbelül egy éve keresek már állást. Hogyan tudod fenntartani magad így, hogy több mint egy éve nincs jövedelmed? Szerencsésnek mondhatom magam. A barátommal élek, és neki van munkahelye, így ha szűkösen is, de meg tudunk élni. Emellett a szüleim is segítenek, ha tudnak. Milyen jellegű munkákat kerestél? Folyamatosan keresek munkát, mindenfélét. Nem nagyon számít, hogy milyen jellegű a munka csak fizessenek érte. Eddig milyen visszajelzéseket kaptál? Eddig nem sok sikerrel jártam munkakeresés terén.

Mindenkinek szüksége van egy hobbira, ahol kiteljesedhet, amit művelve megfeledkezhet a gondokról. Ez szinte elengedhetetlen része az emberi életnek, hiszen mindannyian mások vagyunk, így más-más elfoglaltságra van szükségünk ahhoz, hogy megéljük önmagunkat. Interjúalanyom Oláh Erika, aki évek óta hobbi-szerűen táncol, vele beszélgettem. Hány éve ejtett rabul a tánc szeretete? Még belegondolni is furcsa, de idén lesz 10 éve, hogy táncolok. Milyen stílust táncolsz? Főként hip-hopot, de vannak benne más elemek is. Miért kezdtél el táncolni? Vicces, de kicsi koromban láttam a tévében táncosokat és akkor nagyon megtetszett az egész, ezért addig rágtam anyukám fülét, amíg be nem íratott egy táncstúdióba. Azt mondtad 10 éve táncolsz, akkor lehettél olyan négy-öt éves. Mostanra biztosan körvonalazódott már benned, hogy mit jelent neked a tánc. Közhelyesen fog hangzani, de ha táncolok szabad lehetek. Ilyenkor megszűnik minden, csak én vagyok és a zene. Tökéletes harmónia. Ilyenkor adom

A diploma megszerzése még független diákként is nehéz. Édesanyaként és dolgozó nőként azonban sokkal több akadály van, amit az embernek át kell tudni hidalnia. Egy olyan hölgy volt az interjúalanyom, aki család mellett sikeresen, kiváló eredménnyel végezte el a főiskolát, és szerezte meg diplomáját. Milyen okból kifolyólag kezdted el a főiskolát? Szerettem volna a középszintű végzettségemet felső szintre emelni, valamint a munkahelyem a munkahelyem is megkívánta a felsőfokú végzettséget. Hol- és milyen szakon diplomáztál? A Nyíregyházi Főiskolán szereztem oklevelet. Andragógus végzettségem van, azon belül személyügyi szervező vagyok. Hogyan ítéled meg a manapság egyre népszerűbb nézetet, miszerint „előbb szakma, munkahely, aztán család mellett ráér diplomázni”? Ezt csak bizonyos esetekben tartom helyes megoldásnak, mivel a munkát, a családot és a tanulást összeegyeztetni nagyon nehéz feladat, még levelező képzésben is. Ezért én úgy gondolom, hogy először a karrierüket kell megala

Mindig van olyan időszak az ember életében, amikor elbizonytalanodik addigi munkája, tanulmányai miatt. Európai Uniós tagországként a magyar munkavállalók számára is megnyílt a piac, hogy külföldön végezzenek munkát. A magas kereset, a csábítóan szép és fejlett országok sokszor megrészegítik a felsőoktatásban tanuló diákokat. Ilyenkor jön a dilemma: menjek, vagy maradjak. Igaz, egy diploma sok munkához elengedhetetlen, egyfajta egzisztencia és jól mutat az önéletrajzban, ugyan akkor sokszor vajmi keveset érünk egy magyar diplomával a kezünkben. Kétség sem fér ahhoz, hogy a magyar oktatás színvonala magasnak mondható, hiszen mind közép-, mind a felsőoktatásban rengeteg ismeretanyagot sajátíthatunk el, jóval többet, mint jó pár külföldi egyetemen, középiskolában. Ugyan akkor ott a kérdés: Vajon szükségünk van mindenre, amit megtanulunk? Jó pár külföldön tanuló és dolgozó ismerősöm van, akikkel sokat beszélgettem, így könnyű szerrel összevetettem a magyar és a külföldi lehetőségeket. Szom

Az emberek valahogy mindig megrettennek, ha addig ismeretlen, nem átélt helyzettel találják szembe magukat. A legtöbb ember ilyenkor legszívesebben visszafordulna a jól megszokott dolgok felé, hogy ne is kelljen megbirkóznia az elé gördülő akadályokkal. Igen, valamilyen szinten, mélyen legbelül minden emberben benne van a gyávaság. Ezt a gyávaságot akkor és csak akkor képes legyőzni, ha van valami ösztönzés, ami motiválja, ami hajtja és hajtja, hogy bármi áron, az ismeretlenen átgázolva elérje a célját. A szerelem ilyen ösztönzés... 

Az út mentén öreg akácok ordítják keserű dalukat, mikor a jeges szél megérinti elgémberedett ágaikat. Nyúzza, kínozza őket ez a jég-fuvallat, s behódolásra kényszeríti új játékszereit. Az egykor dús bokrok ruhájukat vesztve, meztelenül dideregnek az akácfák lábainál. Oltalomért esedeznek az eszét vesztve tomboló szélnek. Az azonban nem kegyelmez nekik, jeges ujjaival szétszaggatja a védtelen bokrokat, mintha ellenségeit próbálná móresre tanítani ezzel. A mező is retteg, ahogy átrohan rajta a jégruhában táncoló forgatag, siratót dúdolva a felhőtakaró alól kimerészkedő holdnak. A csillagok már menekülnek, fényüket ügyesen elrejtik, hogy ne hagyjanak maguk után nyomot, magányos sötétségre kényszerítve ezzel az ok nélkül vezekelő természetet. A nagy, szürke takaró hangtalanul repedezik, hogy rövidesen rázúdítsa fehér könnyeit az alant elterülő világra. A fűszálak dideregve bújnak össze, s várják a feléjük száguldó halált. Nem dacolnak, nem védekeznek, elfogadják a sorsukat. A megkínzott, e

Megüthetsz valakit, elveheted, ami kedves neki, kirabolhatod, mégis a legnagyobb fájdalmat a szavakkal elkövetett erőszak okozza.   Sokszor nem gondolunk bele, hogy mit ejtünk ki a szánkon. Megfogalmazunk egy véleményt, vagy hirtelen felindulásból, esetleg tévedésből rákiabálunk ezt-azt a másikra, s mit sem törődve azzal, hogy mi lesz később, tovább állunk.  Ilyenkor fel sem fogjuk, milyen lelki sebet okozunk meggondolatlan szavainkkal egy embertársunknak. Hiszen a lelki seb olyan, mint mikor megvágjuk az ujjunkat. A vérzés idővel eláll, a seb beheged, de a sebhely örökre megmarad, egy emberöltőnyire megpecsételve az életet.  A szavak éles kések, melyek olyan mélyen hatolnak a lelkünkbe, hogy onnan lehetetlen tökéletesen, hegesedés nélkül eltávolítani, kitörölni azokat.  A szavak ugyanakkor erős buzogányok is, melyek, ha megfelelően célzunk, egy életre megnyomoríthatják a bántalmazás elszenvedőjét.  A szó tehát veszélyes fegyver. Nem mindegy hogyan használjuk. Ezért fontos, hogy mielőt

Nincs annál szebb pillanat, mint amikor rácsodálkozunk a természet varázserejére.  Az alkonyat gyönyörű szakasza a napnak. Még ilyenkor, őszi időkben is élvezetes kiülni a szabadba, és csöndben figyelni a lemenő nap fényében ringatózó faleveleket. Hallgatni a földet érő dió koppanását a hűs talajon, vagy a bogarak játékát az elmúlás színeiben tündőklő avartakaró alatt. Jóleső érzés érezni a szél hűvös simogatását, és figyelni az unottan tovaúszó bárárnyfelhőkét. Ez az a napszak, amikor a nappal és az éjszaka egy elnyújtott pillanatra megérinthetik egymást úgy, mint az egymástól eltiltott szerelmesek. Csak egy röpke pillanat, mégis mennyi csoda játszódik le ebben a pár percben. Megigéző nézni, ahogy a munkájában megfáradt nap nyugovóra tér és átadja helyét az ezüstösen ragyogó holdnak. Ez a körforgás emlékeztet arra, hogy milyen rövid is az élet, milyen gyorsan változnak a dolgok, s hogy mi, emberek hajlamosak vagyunk átsiklani az egész életen, megállás nélkül.  Az alkonyat varázs